Oldalak

péntek, szeptember 28, 2007

Tovább zuhant az élő sertés felvásárlási ára

Tovább zuhant az élő sertés felvásárlási ára, a nagyüzemi hízóért ma már csak kilónként 280-285, a kistermelőiért 260-265 forintot adnak.

A békés megyei mezőgazdasági szövetség tegnapi ülésén elhangzott: a telepek fele csukhatja a kaput ilyen alacsony átvételi és ennyire magas takarmányárak mellett. Zsótér László, a megyei sertéstartók választmányi elnöke hangsúlyozta, teljesen magukra maradtak, a kormánytól, az agrártárcától semmilyen segítséget nem kapnak. Nem úgy, mint a külföldi termelők a saját kormányuktól. Emiatt olcsón hozhatják be a gyengébb minőségű portékát. Melis János kondorosi kistermelő elmondta: padlót fogtak, ilyen felvásárlási ár mellett nemhogy hizlalni, de az ól közelébe menni se érdemes. A Vágóállat és Hús Terméktanács novemberre demonstrációt hirdet, ha nem lesz javulás.

forrás: stop.hu

Gratulálok Balázs!

Mindenekelőtt e helyről is gratulálni szeretnék Fekete Balázsnak, akit a Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete elnökének választottak. Remélem sok örömet okoz ez az új tisztség úgy Magának, mint a hazai Sertéstenyésztőknek.

Olvasva a hazai egyetlen sertéses szaklapban Vele megjelent interjút azonban nagyon elkedvedlenedtem, az alábbi két részlet miatt:

„Fel kell venni a kapcsolatot az árutermelőkkel, hiszen a törzstelepeken folyó tenyésztői munka eredményét nekik kellene élvezniük. Lehetővé kell tenni, hogy ezek a telepek olcsóbban juthassanak hozzá a jó minőségű kocasüldőkhöz, s így kialakuljon a régóta áhított „tenyésztési piramis”.„

„… Természetesen ahhoz, hogy követhessük a külföldi példát, a tenyésztő telepeknek kiváló minőségű és elfogadható árú kocasüldőket kell előállítaniuk!”


Hogy a fenti sorok olvastán miért kámpicsorodtam el? Az ok nagyon egyszerű, mert ezek szerint az új elnök is a régi fejjel gondolkozik: a tenyészállatot csak két áron: olcsón és mégolcsóbban lehet eladni.

DE ez NEM IGAZ!!!

Hova akarja még letolni az árat, a mostani 1,2-1,4 szeres hízó árhoz képest?

Szerintem az emberek nem az ár, de egész biztosan nem CSAK az ár miatt nem vesznek tenyészkocasüldőket.

Sokkal inkább azért,
  • mert az állatorvos lustaságból, tudatlanságból, vagy ki tudja miért hallani sem akar arról, hogy egy adaptációs programot állítson össze, a beérkező állatok áthangolására.
  • mert a telepvezető nem akar azzal foglalkozni, hogy megtervezze az éves rotációt, és elosztva, kisebb csoportokban hozza be az állatokat a telepre.
  • mert a telepvezető nem akar a karanténnal is bajlódni, és ott is olyan embert alkalmazni, aki ért a kocasüldők kerestetéséhez.
  • mert a telepvezető és a tulajdonos is sajnos könnyen vásárolhat egyes telepekről tenyészállat megnevezés alatt kétlyukú hízót.
  • mert a tulajdonosnak senki sem mondta el, hogy az éves genetikai utánpótlás egy nagyszülő csomag (saját telepi szülőpár kocasüldő előállítás) esetében az önköltség 1%-a, míg folyamatos szülőpár utánpótlás vásárlás esetében maximum 3%-a. Mindez a költség elenyésző, szemben azzal a megtakarítással, és többlet bevétellel melyet egy modern genetika a vállalkozásnak hozhat.
  • mert a vágóhidak nem mindig minősítenek, így maguk sem tudják, ezáltal a telepek figyelmét sem hívják fel arra, hogy a saját „tenyésztés” miatti szórt állomány mekkora bevételkiesést okoz.
  • mert… és itt minden olvasóm tudna még legalább 2-3 érvet felhozni a saját tapasztalatából kiindulva.

A marketingnek nagyon sok bugyra van. Azok közül az ár csak az egyik és közel sem minden esetben a legfontosabb jellemzője egy terméknek. Egy árversenynek, főleg ha saját magunkkal folytatjuk egy kimenetele lehet, hogy mindannyian csődbe megyünk.

Ha igaz lenne, hogy csak az ár a meghatározó és ha olcsón adjuk a tenyészállatokat, attól javul a hazai sertéstenyésztés, akkor azokban az években, amikor sikerült kilobbizni a kocasüldő beállításra adott támogatásokat, fantasztikus lendületet kellett volna vennie a hazai sertéstenyésztésnek. Ezzel szemben igaz, hogy szinte minden kétlyukú „tenyészállat” gazdára talált, de a következő évek sertéspiaci válsága bebizonyította, hogy ezzel a hazai tenyésztés színvonala egy jottányit sem javult, és a sertéstartók sem erősödtek meg annyira hogy átvészeljék a nehéz éveket, csak elköltöttünk egy csomó pénzt, értelmetlenül.

Remélem, Balázs egy olyan világ kialakításán fog dolgozni, ahol a minőségnek lesz becsülete és értéke. A tenyésztő is meg fog tudni élni abból, hogy igényes munkával, minőségi tenyészállatot állít elő, és nem kényszerül rá, hogy minden kétlyukú disznót tenyészkocasüldőként értékesítsen. Ahol a vevők majd különbséget fognak tudni tenni a tenyésztelep és a tenyésztelepnek látszó objektum között. Ahol büszkén mondhatja majd az ember magáról, hogy sertéstenyésztő vagyok.

2007. 39. heti hízó / takarmány index (HTI)

4,45

Orosz hús-feketelistán 83 külföldi vállalat

Oroszország 83 külföldi vállalatnak tiltotta meg, hogy húst exportáljon az országba. A tiltólistára került cégek majdnem fele az Európai Unióban működik - közölte az orosz állategészségügyi és növényvédelmi felügyelet (Roszszelhoznadzor) csütörtökön.

Egy francia, egy litván, egy finn, három-három belga és spanyol, négy dániai, öt holland és tizennyolc német cég engedélyét vonták vissza az orosz hatóságok. Kilenc amerikai, tizennégy brazil, három-három kínai és ukrán, két-két vietnami és moldovai, valamint egy-egy chilei, argentin, indiai, fehérorosz, izlandi és dél-koreai vállalat is erre a sorsra jutott.

A hússzállítás kérdése gyakori vitatéma Oroszország és az Európai Unió között 2005 novembere óta, amikor Oroszország betiltotta a lengyel hústermékek importját, arra hivatkozva, hogy a lengyel hússzállítmányokat kísérő állatorvosi igazolások egy része hamisítvány volt.


Megtorlásul Lengyelország megvétózta az Európai Unió és Oroszország új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megkezdését, benne az energiaügyi együttműködéssel. Varsó mindaddig nem tágít álláspontjától, amíg Moszkva fel nem oldja az importtilalmat.

Lengyel becslések szerint az orosz élelmiszer-embargó Lengyelországnak nagyjából egymillió dollárjába (1,28 millió euró) kerül naponta, évente pedig mintegy 400 millió dollár (513 millió euró) kárt okoz.

forrás: origo.hu

kedd, szeptember 25, 2007

A helyes szemcseméret csökkenti a takarmányozás költségét

A legtöbb sertéstartó tisztában van azzal, hogy a szemcseméret hatással van a takarmányozás hatékonyságára. A szemcseméret csökkenésével javul a takarmány emészthetősége, magyarázta a Kansas-i Állami Egyetem munkatársa.

A Kansas-i egyetem ajánlása szerint a szemcseméretet 700 mikron körül kell tartani. Az optimális mérettartomány a 650-750 mikron, mondta Bob Goodband az egyetem sertés specialistája. Nagyobb részecskék rontják a takarmány hasznosulását. A kisebb részecskék megnövelik a darálás energiaköltségét, a gyomorfekélyre való hajlandóságot és a silók, illetve etetőkben lévő táp boltozódását.

A takarmány részecskeméretének jelentős gazdasági hatása van a termelési költségekre, mondta. "A szemcseméret minden 100 mikronnyi pozitív eltérése az ajánlott mérettartománytól a romló takarmányértékesítés miatt 0,65$-nyi költségnövekedést jelent sertésenként." Tételezzük fel, hogy mostanában nem ellenőrizte a takarmány részecskeméretét és az felkúszott az 1.000 mikronos tartományba. Ha lecsökkenti ezt 700 mikronra, úgy közel 2$-t tud megtakarítani hízónként."

forrás: allaboutfeed.net

péntek, szeptember 21, 2007

2007. 38. heti hízó / takarmány index (HTI)

4,53

csütörtök, szeptember 20, 2007

Drága abrak, olcsó hús: termelői rémálmok

Soha nem látott magasságokba kúsztak a takarmányárak, míg a hús ára a felhalmozott készletek, és a jelenleg nevelt hízók "kifutási ideje" miatt igen alacsony. Megvalósult a hústermelők rémálma, ám a hazai sajátosságok miatt ezúttal nem a kistermelők, inkább a nagyobb sertéstelepek buknak az üzleten.

Az idei aszály okozta terméskiesés, illetve az uniószerte szaporodó, bioetanolt gyártó üzemek okozta pluszkereslet miatt rendkívül megdrágult a kukorica. A tavalyi évhez képest a tengeri tonnánkénti ára nem kevesebb, mint a duplájára nőtt.
Mint azt a Vállalkozói Negyed korábban megírta, a tejtermelők az Unió és Kína részéről jelentkező pluszkereslet miatt jól jártak. Az olcsó húsárak miatt a hústermelők azonban komoly bajban vannak. Közülük is elsősorban a belföldre termelők, vagyis a hazai piacon főszerepet játszó sertéshústenyésztők.

A kicsik még kiszállhatnak

Fő probléma, hogy a takarmány ára ott is nőtt, ahol nem volt aszály, hiszen az Unióban egyre több kukorica fogy az etanolgyártás felfutása miatt - nyilatkozta a Vállalkozói Negyednek Sákán Antal. A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke hozzátette: a hústermelők elől felvásárolt gabona árfelhajtó hatású.
Míg tavaly egy tonna kukorica ára 105-110 euró volt, addig az idén nem kevesebb, mint a duplájába, 219-220 euróba kerül. Eközben a tavaly lábon értékesített sertés kilója 340 forintról 290 körülire mérséklődött - mondta el Sákán lapunknak. Ebből is látható, mekkora bajban vannak a termelők - tette hozzá.
Ezúttal nem a kisvállalkozásban sertést tenyésztők jártak a legrosszabbul, hanem a korábban versenyképesebb nagyüzemi tenyészetek. A kistermelők ugyanis rendszerint saját tulajdonú földjükön termelik meg a takarmánykukoricát. Ők a jelenlegi helyzetben a földjükön termő drága kukoricát nem a csak ráfizetéssel eladható állatokkal etetik meg. Inkább eladják a takarmányt, sertésállományukat pedig felszámolják - magyarázta az elnök. Ha a kisebb tenyésztők kukoricájukat és sertéseiket is eladják, nullára jöhetnek ki, sőt, akár nyereséget is realizálhatnak a magas gabonaárak miatt.
A nagyobb sertéstenyésztő-telepek ezer, ezerötszáz kocával ezt már nem tehetik meg. Ráadásul a szövetkezeti rendszer széthullása miatt ezek a vállalkozások nem is birtokolnak földet.
Így a nagyobb sertéstelepek kénytelenek megvenni a drága takarmányt, és azt jelentős veszteség mellett feletetni a disznókkal. Persze, ők is próbálják veszteségeiket mérsékelni, leálltak például a vemhesítéssel.
A vázolt folyamatok eredményeképpen jövőre jóval kevesebb sertés lesz az országban. Sákán szerint 2008 júniusára körülbelül egymillióval lesz kevesebb a vágósertés, árrobbanást idézve elő a piacon.
Hazánkban jelenleg körülbelül 3,6 millió körüli sertés van. Ebből évente hárommilliót értékesítenek, a többi az állomány hosszútávú fenntartására szolgál. A hetente levágott, hazai tenyésztésű sertések száma 60-70 ezer, évente közel százmilliárdos bevételt hozva a termelőknek. A húsipar által hozzáadott érték 200-250 milliárd forintra duzzasztja a sertéshúspiac értékét.

Menekülési útvonal: az export

A szarvasmarhatenyésztők számára elsősorban nem az emelkedő takarmányár okoz gondot, inkább az, hogy az aszály miatt a marhák a téli tartaléktakarmányukat eszik fel. Még kérdéses, hogy a termelők honnan pótolják majd télre a nyáron feletetett takarmányt - nyilatkozta a Vállalkozói Negyednek Dr. Márton István.
A Húsmarhatenyésztők és Marhahústermelők Országos Szövetségének (HUMOSZ) elnöke elmondta: tavaly 2700 forintos tonnánkénti kukoricaárhoz 430 forintos kilónkénti marhahúsár társult. Idén azonban a kukorica tonnája 5500-6000 forintra nőtt, míg a hús kilója csupán 380 forint. Ilyen árak mellett, jó, ha nullára kijöhetek a termelők - tette hozzá.
A marhatenyésztők problémái kevésbé kiélezettek, mint a sertés- és a baromfitenyésztőké. A marhahús nagy része exportra megy, viszonylag stabil világpiaci árak mellett. Bár a helyzet nehéz, a kistermelők valószínűleg továbbviszik családi vállalkozásaikat.Amennyiben az Európai Unió által szorgalmazott bioetanol üzemek létrejönnek, az tartósan magas keresletet teremt a nehezen növelhető mennyiségű kukoricára - foglalta össze az elnök. Ezesetben a hústermelőknek tartósan magas takarmányárakkal kell szembenézniük, amellyel sokan nem tudnak majd megbirkózni - figyelmeztetett Dr. Márton.

Braunmüller Lajos

forrás: origo.hu

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2007

2007-ban a 2006. évinél 4%-kal nagyobb területen, 1,7 millió hektáron termeltek gabonát. Az egyes gabonafélék termésátlagai csökkentek, így a 2007. évi kalászos gabonatermés 9%-kal maradt el az előző évi terméstől, és 11%-kal a megelőző 5 év átlagától. A legjelentősebb kalászos gabonaféle, a búza termésmennyisége is csökkent 9%-kal, és 11%-kal alacsonyabb a 2002–2006. évek átlagos termésmennyiségénél.

Búzából 2007-ben az előző évinél 3%-kal nagyobb betakarított területen (1110 ezer ha), 3590 kg/ha termésátlag mellett, közel 4 millió tonnát takarítottak be.
A rozsból a tavalyival közel azonos területen, 1980 kg/ha hozam mellett, 77 ezer tonna termett.
Árpából az előző évhez képest 11%-kal nagyobb betakarított területen, 13%-kal alacsonyabb termésátlag (3210 kg/ha) mellett 1 millió tonna termett; őszi árpából 3%-kal többet, míg tavaszi árpából 13%-kal kevesebb termést takarítottak be, mint 2006-ban.
A zab esetében, a tavalyival közel azonos területről, 2070 kg/ha termésátlag mellett 19%-kal kevesebb termést, 122 ezer tonnát takarítottak be.
Triticaléból az előző évitől 3%-kal kisebb területen (129 ezer ha), 13%-kal alacsonyabb termésátlag mellett 373 ezer tonna termett.

forrás: KSH

Válasz a VHT által Gráf József úrnak írt, 2007. augusztus 15-én kelt levélre







Veszélyben a tenyésztési támogatások

A pénzügyminisztérium nemrég elkészítette és államigazgatási egyeztetésre beterjesztette a 2008-ra vonatkozó adócsomag tervét, amelyet a Kormány várhatóan szeptember végén tárgyal és fogad el. A tervezet szerint jövő évtől – számos egyéb adónemmel együtt – eltörölnék a tenyésztési hozzájárulást. Amennyiben ez megtörténne, az véglegesen megpecsételné az amúgy is súlyos helyzetben lévő magyar tenyészállat előállítást. A tenyésztési hozzájárulás befizetése a rendszer működésének alapja. Amennyiben ez megszűnik, összeomlik a tenyésztés-szervezés, a tenyésztők nem lesznek képesek az amúgy kötelező feladatokat finanszírozni, végül nem lesz magyar tenyészállat-előállítás. Lehetőségként nem marad más, mint a tenyészállat import. Úgy gondoljuk, ez egyetlen felelősen gondolkodó szakembernek sem lehet célja, ezért kérjük, hogy tegyen meg mindent ennek elkerülése érdekében és ne engedje, hogy a tenyésztési hozzájárulást eltöröljék! Még nem késő megmenteni a nemzetközileg elismert magyar állattenyésztést!

forrás: allattenyesztok.hu

A fenti hírt tovább cifrázza, hogy a Magyar Mezőgazdaság 38. számának 35. oldalán dr. Wagenhoffer Zsombor úr tollából egy felhívás jelent meg "a magyar tenyészállat-előállítás megmentése érdekében".
Azt hiszem megint egy olyan dologgal találjuk itt szembe magunkat, amit a nagy piros fehér zöld máz alatti mutyizás jellemez. Hogyan lehet bizonyos sertéstenyésztő vállalkozásokat a többiek ellenében támogatáshoz juttatni, illetve a kifizettetett díjakon keresztül fenntartani egy idejétmúlt állami szervezetet. Én csak a sertéstenyésztésről tudok nyilatkozni, de ezen a téren bizton állíthatom, hogy ennek a támogatásnak semmi köze sincs a hazai tenyésztéshez, mert mitől magyarabb a tiszta skandináv lapállyal termelő „magyar lapály tenyészet” mint a RATTLEROW SEGHERS baracskai telepe?
Én nem hiszek abban, hogy csak állami, vagy valami más központi támogatásból lehet sertéstenyésztést folytatni! A sertéstenyésztés és minden más vállalkozás alapja a jó minőségű, eladható termék. Ha van ilyenem, akkor megélek a piacon, ha nem, akkor keresek valami más tevékenységet magamnak. Természetesen a génrezervátumokat, így a mangalicát is külön kell kezelni.
Értem én, hogy a munka nélkül szerzett jövedelem, mindig sokkal édesebb, mint amiért dolgozni kell, de mégsem hiszem, hogy ez határozná mag a hazai sertéstenyésztés jövőjét.

Ha ez igaz lenne, hogy ezen támogatás nélkül nem lehet sertést tenyészteni, akkor biztos a fordítottja is igaz, hogy ezzel aztán remekül ment a hazai sertéstenyésztés. Nos, akkor tessék felmutatni az eredményét! Na ugye itt jönnek a gondok…
Mert mit is tudnánk felmutatni? Talán a külföldi tenyészetekből rendszeresen megvásárolt tenyészkanokat? Talán az elszórtan, néha 20-50 kocával dolgozó, így „jelentős” szelekciós bázissal rendelkező „tenyésztelepeket”? Az évek óta nem működő BLUP programot? A kiállításokon egymásnak kiosztott szép serlegeket? Az olcsóbbnál olcsóbb áraikkal saját maguk piacát és a számukra tenyészállatot előállító partnereiket tönkretevő tenyésztési rendszereket, melyek fő bevétele már réges-régen nem a tenyésztésből és a tenyészállat értékesítésből származik, mert mint egy jó szatócsboltban náluk is mindent lehet kapni? A hazai vezető terminál kant, melynek stresszmentesítését 15 év alatt nem sikerült megoldani? Vagy a vezető skandináv lapály tenyészetet, mely attól magyar lapály, mert annak mondjuk? A hazai bűvészmutatványokat? Hogyan lehet belga lapályból pietraint, A vonalból magyar nagyfehéret, B vonalból magyar lapályt kreálni egy tollvonással, csak hogy részesedhessünk a támogatásból?

Kedves Zsombor, mi is az, amit annyira félt, hogy elveszik? Azt gondolom, hogy ma már csak a tisztességtelen piaci verseny veszhet el, amikor az egyik tenyésztő cég/szövetség kap támogatást, a másik pedig nem egy olyan alapból, melybe mindenki köteles befizetni attól függetlenül, hogy használ-e „magyar” tenyészállatot, avagy sem. Persze, ezen pénzek végső felhasználója az állam maga, mert olyan manapság már idejét múlt intézményt tart fenn, mely arra hivatott hogy őrködjön a hazai tenyészállat előállítás tisztasága felett. Egy fejlett piacgazdaságban ezt a piac és a vásárlók maguk oldják meg. Ma veszek tőled, mert azt mondod, hogy a Te kanod utódai 1000 grammot gyarapszanak hízlalás alatt, de ha ez nem igazolódik be, akkor megnézheted magadat, mert nem csak én, de senki más sem fog vásárolni tőled, és eltűnsz a süllyesztőben. Magyarországon erre egy állami hatóságot tartunk fent, mely borsos összegekért "van".

Mindazonáltal nem vagyok én a hazai fejlődés, és kutatás ellensége, sőt kimondottan pártolom! Ha már mindenképen fent kívánják tartani ezt sarcot, akkor miért nem lehet értelmes dolgokra fordítani, mondjuk egy olyan alapba tenni, melyből felsőoktatási intézmények pályázhatnának kutatási pénzekre. Én persze csak olyan kutatásokra adnék ebből a pénzből (mivel közvetlenül a termelőktől jön), ami a termelők érdekeit szolgálja. Azokban a projectekben, melyekhez támogatást igényelnek az alapból a felsőoktatási intézménynek legyen a piacon tevékenykedő, üzleti tevékenységet folytató partnere, aki a támogatás összegével megegyező mértékben járuljon hozzá a kutatás költségeihez. Az így keletkező eredményeket, fejlesztéseket, végső soron nyereséget pedig egy későbbi megállapodás keretében lehetne megosztani a finanszírozásban résztvevő tagok között. Így biztos lehetne, hogy:
  • hasznos, kutatások valósulnak meg,
  • melyeknek eredménye javítja a hazai tenyésztők munkáját,
  • ezáltal mindenkinek hasznot hozó nyereséget termel.

csütörtök, szeptember 13, 2007

Újabb száj- és körömfájás okozta megbetegedés Angliában

A Surrey-ben fekvő Egham településen újabb szarvasmarha telepen találtak száj- és körömfájás által fertőzött állatot, erősítették meg a tegnapi napon az angol hatóságok.

A hatóságok a telep 10 kilométeres körzetében azonnali hatállyal állategészségügyi zárlatot rendeltek el. Két telepen leölték a szarvasmarhákat. Az érintett vállalkozásnak 300 marhája van különböző legelőkön Egham környékén.
Az előzetes vizsgálatok szerint ugyan az a vírustörzs okozta a mostani megbetegedést is, mint az egy hónappal korábbit. Ez az újabb megbetegedés alig 5 nappal azt követően történt, hogy Debby Reynolds főállatorvos bejelentette, hogy felszámolták a száj- és körömfájást Angliában.

Állatállomány, 2007. augusztus 1.

2007. április 1. és augusztus 1. között a szarvasmarha- és sertésállomány némileg emelkedett*. A juhok száma csökkent, míg a tyúkféléké gyakorlatilag nem változott.
...
A sertések száma 4,1 millió volt augusztus 1-jén, 55 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az április 1-jei összeírás óta az állomány 52 ezerrel gyarapodott. Az anyakocák száma (278 ezer) az elmúlt négy hónap alatt 6 ezerrel, míg a 2006. augusztusi állománynagyságnál 7 ezerrel csökkent.
...

*A változás mindkét esetben a mérési hibahatáron belül van.

forrás: KSH

szerda, szeptember 12, 2007

Mezőgazdasági árak, 2007. július

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2007. júliusban 10,4%-kal haladta meg a 2006. júliusi árszínvonalat. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 20,8%-kal növekedett, az élő állatok és állati termékeké viszont minimális mértékben, 0,3%-kal csökkent. Az agrártermékek 2007. első hét havi, az előző év azonos időszakához viszonyított 11,4%-os termelőiár-szint növekedése a növényi termékek árszínvonalának 21,7%-os, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 0,7%-os emelkedéséből adódott.

2007. júliusban az előző év azonos hónapjához viszonyítva a növényi termékeken belül meghatározó súllyal bíró gabonafélék termelői átlagára 45,2%-kal nőtt. Az ipari növények esetében 2,3%-os árcsökkenés volt.
...
A vágóállatok termelői árának 4,5%-os csökkenésén belül a jelentős súlyt képviselő vágósertés termelői ára 10,7%-kal csökkent, a vágóbaromfié 10,4%-kal nőtt tizenkét hónap alatt.
...
2007 első hét hónapjában a gabonafélék termelői átlagára 38,6, az ipari növényeké átlagosan 4,2%-kal nőtt az előző év január–júliusihoz képest.
...
A vágóállatok termelői árai 2,8%-kal voltak alacsonyabbak, mint 2006. január–júliusban. A vágóbaromfi ára 10,4%-kal nőtt, míg a vágósertésé hasonló mértékben (10,3%-kal) csökkent.

forrás: KSH

2007. 37. heti hízó / takarmány index (HTI)

4,68

Üzemanyag: a bio sem jó

Eltanácsolja a kormányokat a termelés támogatásától az OECD

Meg kell szüntetni a bioüzemanyagok gyártásának állami támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz, és az ökológiai hatásai sem egyértelműen kedvezők – figyelmeztet az OECD. Technikailag ugyan a világ üzemanyag-szükségletének 11 százalékát lehetne ilyen forrásból fedezni 2050-ig, ám ez az élelmiszer-termelés szűkösségéhez vezetne. Eközben a bioüzemanyagok elterjedése legfeljebb három százalékkal csökkentené a közlekedésből adódó szén-dioxid-kibocsátást. A jelenlegi támogatások helyett ezért az OECD szerint a mainál környezetkímélőbb bioüzemanyagok kifejlesztését kellene ösztönözni, és olyan, technológiasemleges adókat lenne szükséges bevezetni, amelyekkel a piac erői kikényszerítenék a „zöldülést”. Az EU egyelőre más úton jár, és deklarált célja, hogy 2020-ra a tagállamok 10 százalékosra növeljék a bioüzemanyagok felhasználását. Magyarország az uniótól az Új Magyarország fejlesztési terv, illetve az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretéből kaphat majd erre forrásokat. A támogatott bioetanol-programot a jelenlegi piaci körülmények között Gráf József agrárminiszter is megkérdőjelezi, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter azonban támogatja azt.

forrás: vg.hu

hétfő, szeptember 10, 2007

Áfacsökkentés nélkül startol az aszálycsomag

A kormány folytatja a kukoricavásárlást az aszálykárok mérséklése érdekében, és rövidesen csökkenti az állattenyésztés hatósági díjait. Egyes élelmiszerek áfájának mérséklése azonban egyelőre nincs napirenden, inkább csak vészintézkedés jöhet szóba, amire alig van esély.

Pontosan még nem tudni, hogy mekkora kárt okozott az aszály, a gazdák sok száz milliárdos elveszett termésről beszélnek, de az uniós szabályok szerint nem az elveszett áru értékét, hanem a kieső jövedelmet kell számolni. Ez viszont arányaiban jóval kevesebb, ugyanis a kisebb termés hatására a termények jelentősen drágultak. Így még olyan termény is, amelyen a termelők többet kerestek, mint tavaly.
A szerdai kormányülésen Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beszámolt az aszály eddigi hatásairól, valamint az agrártárca már megtett és a tervezett kárcsökkentő intézkedéseiről. A miniszter ezt követően lapunknak elmondta, hogy a korábbi híradásokkal ellentétben egyes élelmiszerek áfájának csökkentése most nem volt téma. Hozzátette: az agrártárca terveit sokan félreértik, félremagyarázzák. Gráf József emlékeztetett arra, hogy a javaslatuk szerint az áfacsökkentés csak akkor kerülhetne napirendre, ha a KSH vásárlói kosarába tartozó élelmiszerek 12 havi átlagos áremelkedése eléri a 20 százalékot. Szerinte ekkor lehetne indokolt olyan alapvető, más élelmiszerek árát is meghatározó termékek 20 százalékos áfáját 5 százalékponttal csökkenteni, mint a tőkehús vagy a liszt. A miniszter elmondta azt is, hogy szakértői szinten a tervet többen nem tartják véghezvihetőnek, véleményük szerint a nagy élelmiszerláncok egyszerűen "lenyelnék" az áfacsökkentés hatását. Gráf József ennél optimistább, kijelentette: az elmúlt időszakban több, korábban megoldhatatlannak tűnő ügyben sikerült a láncok vezetőivel megegyezni, így ha sor kerülne az áfacsökkentésre, akkor ebben az ügyben is meg tudna velük állapodni. Szerinte ugyanakkor az élelmiszerárak átlagos emelkedése nem éri el majd a 20 százalékot, így az áfacsökkentés kérdése nem kerül napirendre.
Gráf József megbízása alapján eddig az Európai Unió magyarországi intervenciós készleteiből 140 ezer tonna kukoricát vásároltak a tárcához tartózó cégek. Amíg az intervenciós magtárakban van kukorica, addig a miniszter által felkért társaságok továbbra is indulnak a tendereken. Az agrártárca felügyelete alá tartozó TIG és Concordia Zrt. az új termésből is vásárol kukoricát. A pontos mennyiségről a miniszter csak annyit mondott, hogy összesen 500-600 ezer tonnás készletet kívánnak felhalmozni. Ekkora mennyiséggel ugyanis az állam már némiképpen szabályozhatja a piacot, kordában tarthatja a hazai takarmányárakat. Gráf kijelentette: az állattartókkal folyamatosan egyeztetnek az árakról, ugyanis a kormány csak olyan áron vesz kukoricát, amilyen áron ezt majd megveszik az állattartók.
Most folyik a brüsszeli jóváhagyása annak a magyar támogatási tervezetnek, amelynek keretében ötéves hitelkeretet kívánnak biztosítani annak a gazdálkodónak, aki az éves takarmányszükségletének felét kívánja megvásárolni. Ezt 50 százalékos kamattámogatással, egy év türelmi idős hitellel akarják segíteni. Azok a termelők juthatnak az állam által finanszírozott kukoricához, akik a szabadpiacon nem tudnak takarmányt szerezni. A Baromfi Terméktanács, a Vágóállat és Hús Terméktanács, valamint a Sertéstartók Országos Szövetsége egyeztetésével közvetítik a takarmányt olyan áron, amin az állam nem kíván keresni.
Az állattenyésztők segítését szolgálja az a jövő héten a kormány elé kerülő csomag, amelynek révén összességében az idén egymilliárd, jövőre hárommilliárd forinttal csökkentik a hatósági állat-egészségügyi díjakat. Ezenkívül az EU jóváhagyására vár az állatjóléti támogatások engedélyeztetése: ezzel kívánják pótolni sertéseknél az állatonkénti 1800 forintos, a baromfiféléknél a kilónként 9,50 forintos régebbi, de már megszüntetett, minőségi termelést ösztönző támogatást.
A miniszter szerint ezek az intézkedések két évre szólnak, ugyanis az aszály hatása ennyi ideig biztos elhúzódik.

Czauner Péter

forrás: nol.hu 2007. szeptember 6.

A "vöröshús kampány" kidobott pénz?

"Vörös hús: nálunk ösztönzik, a világban ellenzik" címmel jelent meg a Népszabadság szombati számának első oldalán egy írás, melyet az alábbiakban idéznék:

Vöröshús-fogyasztást ösztönző kampányba kezd októberben az agrártárca, az akcióra csaknem százmillió forint költségvetési pénzt fordítanak. A cél a sertés- és marhatőkehús fogyasztásának ösztönzése, továbbá - a szaktárca közleménye szerint - "a vörös húsoknak az egészséges táplálkozásban betöltött nélkülözhetetlen szerepének tudatosítása".

A vöröshús-fogyasztást óriásplakáton, citylight felületeken, a rádióban és a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetésekben, áruházi reklámakciók során igyekeznek fellendíteni. A vöröshús-forgalom Magyarországon az utóbbi időben évről évre csökken, egy hazai lakos 2005-ben átlagosan 26,7 kilogramm sertés-, 3,1 kilogramm marhahúst fogyasztott, tíz százalékkal kevesebbet, mint 2002-ben. Külföldi tanulmányok sora állítja ugyanakkor, hogy a vöröshús-fogyasztásnak egészségügyi kockázatai vannak, s a fejlett világban olvad is a sertés- és a marhahús népszerűsége. A Harvard Orvosi Intézet tavaly publikált kutatásában 90 ezer nő évtizedes vizsgálata nyomán azt állította: azokban, akik vörös hússal gazdagon étkeznek, jóval nagyobb eséllyel alakul ki a hormonálisan reaktív mellrák. A kísérletben részt vevő nők közül 1021 lett daganatos beteg. Azon nők esetében, akik naponta több mint másfél adag vörös húst ettek, gyakorlatilag megduplázódott a mellrák kialakulásának esélye. Hasonló összefüggést mutattak ki korábban a vastagbélrák kialakulása kapcsán is. Ez annyira egyértelmű, hogy az itthon forgalomban lévő rákkockázat-kalkulátorok is rákérdeznek a páciens vöröshús-fogyasztási szokásaira.
A kampány mögött sokan lobbiérdekeket - illetve az állattartó lobbinak adott gesztust és burkolt állami támogatást - sejtenek, mással ugyanis a minisztériumi buzgalom nehezen magyarázható. Erre utal az is, hogy - bár idehaza zöldség- és gyümölcstermesztésből is sokan élnek - zöldség-gyümölcs fogyasztási kampány egyelőre nem szerepel a tervekben, pedig ott egészségügyi aggályokkal sem kellene számolni.

Hargitai Miklós

forrás: nol.hu

Remélem, hogy ugyan ilyen terjedelemben és helyen fog majd megjelenni a sertéstenyésztőket képviselő szervezet írása, hogy kifejtse a sertéshús fogyasztás előnyeivel kapcsolatos álláspontját. Azt gondolom, hogy a közeljövőben több hasonló megnyilvánulásra kell felkészülnünk, és résen kell lenni, mert hiába a 80 milliós költségvetésű kampány egy-egy tolnok jól célzott írása lerombolhatja az egészet.

csütörtök, szeptember 06, 2007

VHT HÍRLEVÉL 2007. 19. szám 29-33. hét

Ezt nyári uborkaszezonnak tekintsük? * Gabonapiaci előrejelzések * Az agrárkár-enyhítési rendszer * A támogatási előlegeket legkésőbb október 15-ig megkapják a gazdák * A magyar gazdáknak nem lesz félnivalójuk versenytársaiktól * Élelmiszerhigiéniai követelmények és előírások az állathizlaló telepeken * Az orosz mezőgazdasági termelés 2007 első hét hónapjában * Oroszországi gabonahelyzet * Oroszországi betakarítási adatok * Friss statisztikák a spanyol sertés szektorról * Csaknem teljesen feloldotta az EU a brit húsimport tilalmat * Statisztikai összegzések * Csökkent az üzleti bizalmi index * Minősített sertések árainak alakulása az EU tagállamaiban

a hírlevél innét letölthető

Tovább veszi az állam a kukoricát

A 2007-2008-as gazdasági év kezdetétől 1 194 000 tonna kukoricát és 8700 tonna búzát értékesítettek az intervenciós készletekből - derült ki a Betakarítási Koordinációs Bizottság mai ülése utáni sajtótájékoztatón.

A még pályázható mennyiség a szeptember 5-i állapot szerint kukoricából 932 000 tonna, búzából 19 700 tonna, mivel augusztus 30-tól már csak kétheti rendszerességgel vannak bírálati napok Brüsszelbe a beérkező ajánlatokról, a következő ajánlattételi határidő szeptember 12.

Benedek Fülöp, a bizottság elnöke bejelentette, hogy az állam folytatja az állattartók helyzetének megkönnyítése érdekében az intervenciós gabona felvásárlását a Concordián, és a TIG-en keresztül. Emlékeztetett Gráf József miniszter azon kijelentésére, miszerint a már eddig is elkezdett állami felvásárlás folytatódik, s összesem még 200 000 tonnát vásárolna meg az állam (ebből 40 000 tonnát már megvett értesülésünk szerint).

Máhr András, az agrártárca szakállamtitkára arról számolt be, hogy az agrárminiszter kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy szintén az állattartók megsegítése érdekében a teljes intervenciós gabonakészletet ők vásárolhassák meg, erről azonban a bizottság még nem döntött.

Jövő héten az agrárminiszter az agrárminiszter a kormány elé viszi az élelmiszerek áremelkedésének ügyét, és az ezzel kapcsolatos terveket.

Tóth László Levente

forrás: napi.hu

2007. 36. heti hízó / takarmány index (HTI)

5,01

szerda, szeptember 05, 2007

Kína nem számol a sertéshiány rövid időn belüli megszűnésével

A kínai sertéshiányt, mely az inflációt oly mértékben hajtotta fel, hogy az megdöntötte az elmúlt 10 éves csúcsot, nem lesz könnyű enyhíteni a jövő év második negyedévéig, figyelembe véve azt az időt, mely az állatállomány helyreállásához szükséges, nyilatkozta egy hivatalnok kedden. Az élelmiszerárak az áradások és a sertéshiány következtében bekövetkezett megugrása vezetett Kína elmúlt 10 évének legmagasabb inflációjához, mely júliusban elérte az 5,6%-ot.

A sertés állomány 10%-ot csökkent az előző évihez képest, köszönhetően egy sertésbetegség széleskörű elterjedésének és a termelés gyenge jövedelmezőségének, mondta Bi Jingquan a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke egy sajtótájékoztatón.

Kínai kocaállomány június végén 7%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi szintnél mondta.

Körülbelül 18 hónapra van szükség, hogy egy kocát felneveljenek és az értékesíthető hízót állítson elő. "Így én nem hiszem, hogy lényegi változás történne a jövő év második negyedéve előtt" mondta a sertésellátás kilátásaira.

A sertéstartás gyenge jövedelmezősége és egy szokatlanul virulens PRRS járvány tizedelte meg Kína sertésállományát és járult hozzá a húsárak emelkedéséhez.

Ez lökést adott az importnak, hozzájárulva a Chicagó-i tőzsdén a sertés jegyzések emelkedéséhez. Az amerikai hústermelő Smithfield Foods a múlt hónapban jelentette be, hogy 60 millió font sertéshúst fog értékesíteni egy meg nem nevezett kínai kereskedő vállalatnak. Az idei év első hét hónapjában Kína 30.000 tonna sertéshúst importált és 95.000 tonnát exportált, mondta Bi. A 2006-os teljes évben 24.000 tonnát importált és 270.000 tonnát exportált.

A sertéshús ára, mely önmagában 4%-kal növelte a fogyasztói kosár árát, 70,3%-kal nőtt Augusztus végére az egy évvel korábbi időszakhoz képest, jelentette az NDRC Kína gazdasági tervező ügynöksége. Kína bevezette az állományok széleskörű vakcinázását és kedvezményeket nyújt a termelőknek a betegség megfékezése érdekében - mely 2006 májusában kezdődött és országszerte elterjedt. Az élelmiszer ára, mely a kínai vásárlói kosár harmadát teszi ki 15,4%-kal emelkedett júliusban az egy évvel korábbihoz képest. A hús árak óriásit 45,2%-ot, a tojás 30,6%-ot emelkedett 2006 júliusához képest, míg a sütőolaj 30,1%-ot a zöldségfélék ára 18,7%-ot emelkedett.

forrás: economictimes.indiatimes.com

hétfő, szeptember 03, 2007

Támadnak a vegák

"A húsevőket tartják a klímaváltozás csúcsragadozóinak" címmel közölt három oldalas cikket az origo.hu a mai napon. Ebből idézem az állattenyésztőket érintő részt:
...
A húsevők
A húsevők több nemzetközi tanulmány és környezetvédő szervezet szerint is az etikátlanok csúcsragadozói. Az amerikai PETA (emberek az állatokkal való etikus bánásmódért) azzal vádolja a húsevőket és elsősorban az őket kiszolgáló húsipart, hogy ők a fő okozói a globális felmelegedésnek. Egy 2006-os ENSZ FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet) tanulmányra hivatkoznak, amely szerint az állattartás az üvegházi gázkibocsátás 18 százalékáért felelős, és ez több mint az összes közlekedési eszköz - autók, kamionok, repülők, hajók - széndioxidra átszámított szennyezése együttvéve.
A PETA új kampányának központi eleme lesz a rántott csirkét rágó, pocakos volt amerikai alelnökből környezetvédővé lett Al Gore-t ábrázoló poszter. Azért támadják, mert állítólag eddig nem volt hajlandó a húsipar klímaváltozásban játszott szerepét megvitatni. "Nem beszélhet valaki a globális felmelegedés miatti aggályairól miközben csirkecombot rág" - mondta Ingrid E. Newkirk, a PETA elnöke. "Gore figyelmen kívül hagyja azt a tudományosan ismert tényt: nem létezik olyan, hogy húsevő környezetvédő, mert a húsevés a fő bűnös" - tette hozzá.
A PETA és egy másik amerikai szervezet, a The Humane Society (HSUS) hivatkozik még a University of Chicago 2005-ös tanulmányára, amely szerint a vegetáriánus étrendre való áttérés többet ér a globális felmelegedés ellen, mint a nagyfogyasztású autók lecserélése hibrid meghajtásúakra. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet is úgy véli, hogy a húsevés csökkentése segít a klímaváltozás lelassításában. "Minden kiló hús előállítása 3-4 kilogramm széndioxid kibocsátásnak megfelelő metán és kén-dioxid szennyezéssel jár" - állítja a szervezet.
A fő érvük a húsevés ellen, hogy a takarmányhoz szükséges trágya előállítása nagyon energiaigényes; a legeltetéshez jelentős méretű erdőket, és őserdőket kell kivágni, és a szarvasmarha kérődzés az emberi tevékenység által generált metángáz kibocsátás 37 százalékáért felelős. Az ENSZ szerint a metán 23-szor jobban járul hozzá az üvegházhatáshoz, mint a széndioxid.
...


Izsák Dániel

forrás: origo.hu

Csak azért közlöm ezt a cikket, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy világméretekben milyen erős lobbiérdekek szólnak az állattenyésztés ellen, amivel szembe kell néznünk, és meg kell tudni védenünk a magunk igazát. Most csak egy kis hír az egyik legolvasottabb hazai internetes portálon, de ha felkapja a média és nincs válaszunk könnyen újabb dekákat veszíthetünk az amúgy sem túl magas éves húsfogyasztásból.