Oldalak

csütörtök, október 22, 2009

Befeketedik a húsipar

Gyorsít a húscégek bedőlésén a júliusi áfaemelés. A piaci szereplők középtávon a feldolgozó kapacitás megfeleződésével számolnak - írja legfrissebb számában a Figyelő.

Teljesíthetetlen! – Réti Attila, a Kaiser Food Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója így minősíti az egyik hazai kiskereskedelmi lánc „visszautasíthatatlan ajánlatát”. A kereskedő azt kérte, hogy a gyártó 15–40 százalékkal csökkentse egyes termékei átadási árát. A válságban sok feldolgozó az ilyen kérésekre sem mond nemet, mert a kihulló beszállítók helyére sorban állnak a versenytársak.

Az üzleti és jogi információt szolgáltató Opten Kft. adatai szerint a cégbíróság 114 húsipari, illetve állattenyésztő és húskereskedelmi cég felszámolását rendelte el az idei első 8 hónapban (tavaly egész évben 173-ét), miközben 67 végelszámolás indult (az elmúlt évben 107 esetet regisztráltak). Az idei húsipari bedőlési számok tehát egészen szeptemberig belesimultak az évek óta tartó folyamatba. Frissebb statisztika még nincs, de a piaci szereplők úgy tapasztalják, a júliusi áfaemelés lökést adott az átrendeződésnek. Intő jel, hogy egyre nagyobb cégeket számolnak fel, például a Herz Szalámigyár Zrt. is bajba került (Márkás ügyletek – Figyelő, 2009/20. szám). Ezzel párhuzamosan egyre több alvállalkozó nem jut a pénzéhez. Az amúgy is csökkenő fogyasztás miatt a kereskedők nem engedték, hogy a beszállítók érvényesítsék áraikban az adótöbbletet. „Nekünk kellett lenyelni a plusz áfa jó részét” – tolmácsolja Réti Attila a gyártók panaszát. Az 5 százaléknyi mínusz biztos ráfizetést okoz a közepes hatékonyságú, rossz tárgyalási pozíciójú kisebb cégeknek.

A szaktárca agrárjelentése szerint tavaly a hazai élelmiszeripar ágazati szinten veszteséges volt. A kereskedőkkel vívott elmérgesedett csatában a rövidebbet húzó húsiparosok egyre nagyobb része az áfaemelés után úgy próbál nagyobb nyereséget elérni, hogy – megkerülve a forgalmi adót – feketén, számla nélkül szállít. Bevált forma, hogy a cég papíron más EU-tagállamba adja el a terméket, ám a hús valójában nem hagyja el az országot, csak áfamentesen viszik tovább. A feketekereskedelem viszont irreális árversenyre kényszeríti a jogkövető szereplőket, mert tárgyalási alappá kezd válni a forgalmi adó nélküli ár.

A piaci szereplők úgy becsülik, hogy az áfaemelés után 30 százalék fölé ugrott a számla nélküli húskereskedelem aránya, bár ezt a mértéket Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke – a dolog természetéből adódóan – konkrét adatokkal nem tudta megerősíteni. A húsipari cégek ellehetetlenüléséhez szerinte a hazai kereskedelem rossz szerkezete is hozzájárul. Miközben a magyar vásárlóra jutó eladóterület megközelíti az uniós átlagot, addig a vásárlóerő ettől lényegesen elmarad.

forrás: fn.hu

kedd, október 20, 2009

Ellepi a magyar bacon az orosz piacot

Hamarosan beteríti az orosz piacot a magyar bacon; várhatóan a hónap végén befejeződik az orosz állategészségügyi audit és megkezdheti oroszországi kivitelét a Kapuvári Bacon Kft. - írja a Napi Gazdaság a keddi számában.

A Pick-csoporthoz tartozó üzemben vállalkozás üzemében közel 500 millió forint értékű beruházással évi 4.000 tonna kapacitást építettek ki szeletelt bacon és - kisebb mennyiségben - füstölt comb valamint főtt sonka előállítására. A beruházáshoz az EMVA Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból 172 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a cég, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pedig 179 millió forint beruházási- és 71 millió forint forgóeszközhitelt adott.A próbaüzemet 2009 tavaszán kezdték meg, és az év végén várhatóan 30-35 főt foglalkoztat majd a Kapuvári Bacon Kft.

forrás: stop.hu

csütörtök, október 15, 2009

2009 augusztusi takarmány árak

[Ft/kg]

DK

D

GB

IRL

NL

E

S

Átlagos kocatakarmány

50,16

57,58

49,53

61,40

55,21

55,13

51,51

Átlagos nevelő takarmány

75,2478,4873,1094,7877,22107,1078,48

Átlagos hizlaló takarmány

52,0550,6356,6260,5255,5460,9644,77

Súlyozott takarmány ár

55,1654,7157,8867,0457,4463,3750,08

forrás: bpex.org

Kocák szaporasági mutatói az EU-ban (a)

EU Tagállamok

2004

2005

2006

2007

2008

           

Ausztria

16,9

16,8

16,8

17,4

17,9

Belgium/Lux

19,2

18,9

19,5

20,1

20,3

Bulgária

33,8

10,5

11,4

6,8

12,6

Ciprus

13,7

14,3

13,9

14,1

15,5

Csehország

15,9

15,3

13,9

15,1

15,9

Dánia

21,2

22,5

23,5

23,0

24,8

Egyesült Királyság

17,5

18,6

19,9

20,3

20,7

Észtország

16,1

15,9

16,7

16,5

18,3

Finnország

14,9

15,3

15,3

16,1

16,7

Franciaország

22,1

22,3

22,6

23,1

23,5

Görögország

18,0

16,9

19,7

17,5

15,4

Hollandia

22,2

21,3

22,1

24,0

25,0

Írország

19,2

19,1

19,5

18,3

19,1

Lengyelország

14,2

14,3

14,2

14,3

14,3

Lettország

12,0

12,8

12,5

13,3

13,5

Litvánia

15,3

15,8

15,9

16,8

18,1

Magyarország

13,4

13,4

14,4

14,6

15,9

Málta

15,0

14,6

14,1

13,2

14,5

Németország

18,6

19,8

20,1

21,2

22,2

Olaszország

19,2

19,1

19,5

18,3

19,1

Portugália

17,2

17,3

17,4

18,8

18,4

Románia

15,4

14,2

13,6

13,8

15,6

Spanyolország

16,1

16,3

16,6

17,0

17,1

Svédország

19,2

18,9

18,4

20,6

20,9

Szlovákia

13,6

15,9

12,8

13,0

14,8

Szlovénia

15,5

16,1

15,1

14,0

15,3

           

EU-27

18,1

18,2

18,4

18,9

19,6

(a) Bruttó vágás osztva az előző év decemberi, termékenyített süldők nélküli, tenyészkoca állománnyal

utolsó frissítés: 2009. április 30.

forrás: bpex.org

Termelési előrejelzések és agrárpolitikai kitekintés az Informa Economics-tól

Washington, 2009. október 13.

Tóth Attila mezőgazdasági attasé 2009. október 7-én részt vett az egyik legjelentősebb amerikai mezőgazdasági tanácsadó cég, az Informa Economics kerekasztal-beszélgetésén. Az Informa Economics rendszeresen közzétesz előrejelzéseket, melyre az árutőzsdék is figyelnek, és szakértői rendszeres meghívott előadói az ország legjelentősebb mezőgazdasági konferenciáinak. A kerekasztal tapasztalatai az alábbiakban foglalhatók össze:
Az Informa kereslet-kínálati előrejelzése:

  • A Kukoricaövezet egyes részein a kukorica aratása valószínűleg csúszik; a korai fagyoktól való félelem – ha igen mérsékelten is -, de már befolyásolta a határidős árakat. Az Informa szakértői szerint a csúszás azonban várhatóan nem okoz majd komoly terméskiesést.

  • A kukorica határidős ára a júniusi 4,75 $/bushelről folyamatosan csökkent, szeptember óta (amikor megközelítette a 3,00 $/busheles lélektani határt) viszont némiképp erősödött, a decemberi kukorica 3,50-3,60 körül mozog. A novemberi szójabab 9,00 dollár körül mozog, és augusztus óta esik (összehasonlításképpen: tavaly októberben még 11,00 dollár felett volt). A búza (CBOT) június óta folyamatosan esett – körülbelül 2,5 dollárt (!) -, a decemberi határidős kontraktus jelenleg 4,60 $/bushel körül jár.

  • A CBOT-n március óta ismét folyamatosan emelkedik az indexalapok és hedge fundok nettó pozíciója [long-short] (jelenleg körülbelül 350.000 kontraktusra tehető) kukorica esetében. A nagy spekulációs célú befektetők nettó pozíciója a június közepén mért 130.000 kontraktus körüli szintről 20-30.000 kontraktusra esett vissza, az utóbbi egy hónapban azonban nettó shortból nettó longba billent át. Szójabab esetén az utóbbi két hónapban az indexalapok nettó pozíciója stabil (150.000 kontraktus körül), a nagy spekulációs célú befektetőké esik (jelenleg 0 körül van). Búza esetében az indexalapok nettó pozíciója május óta folyamatosan emelkedik (175.000 kontraktus), a nagy spekulációs célú befektetőké csökken (jelenleg körülbelül -60.000 kontraktus).

  • A kukorica állapotindexe (crop condition index) nagyon jó, magasan az ötéves átlag felett jár június óta, ami nagyon jó termést vetít előre. Az Informa legújabb előrejelzése szerint 168 bushel/acre – 10,66 t/ha - rekordhozam várható. Az USDA múlt hónapi jelentése ettől némileg kisebb hozammal -161-162 bushel/acre – számolt. Az Informa rekordnagyságú összterméssel – 13,393 Mrd bushel (340 millió tonna, +10 % előző gazdasági évhez képest) – számol. Az USDA az elmúlt hónapban ettől 12,5 millió tonnával lefelé tért el, de ebben a hónapban várhatóan felfelé korrigál. A kukorica etanolcélú felhasználása az Informa szerint 4,3 Mrd bushelre tehető (+14 %, a teljes felhasználás 32-33 %-a), de ennek ellenére az export is növekszik mintegy 14 %-kal 53 millió tonnára. Az USA részesedése a világ kukoricakereskedelméből 63 %-ról 67 %-ra növekszik többek között az argentin terméskiesés miatt.

  • Az Informa szerint a szójabab esetében is rekordhozam – 44,0 bushel/acre, 1,2 tonna/ha –, ennek megfelelően 3,38 Mrd busheles – 92 millió tonna - rekordtermés várható. Ezektől a számoktól az USDA elmúlt havi előrejelzése elmaradt, de várhatóan e hónapban felfelé korrigál. Az amerikai szójabab-exportja 6,6 %-kal növekszik. Az Informa szerint az USA jelentősen profitált az argentin terméskiesésből, és az elmúlt gazdasági évben jelentősen növelte kínai eladásait. Az új gazdasági évben viszont újra erős argentin termés várható, ami később az amerikai árakra is kihatással lesz.

  • Az amerikai búzatermelés 9,4 %-kal csökken (58,6 millió tonna), ennek ellenére az áthúzódó készletek növekednek. Ennek elsődleges oka, hogy a kedvezőbb kukoricaárak következtében csökken a búza takarmánycélú felhasználása. A tendenciát erősíti, hogy a búza exportja is csökken. A világ termelése egyébként 18 millió tonnával esik vissza. Az Infroma az EU-27 terméskiesését 12,6 %-ra teszi. Érdekesség, hogy az Informa már 2010/11-re is adott némi támpontot. Eszerint az USA termelés 1 millió tonnával növekszik, az EU-27-é viszont újabb 3 millió tonnával esik vissza, a világ termeléséből pedig 10 millió tonna esik ki az előző évhez képest.

  • Az amerikai biodízel-termelés egy komolyabb visszaesést követően 2009/10-ben újra magára talál, és körülbelül 100 millió gallonnal növeli a kibocsátást.

  • 2009-ben 5 %-kal több GMO kukoricát vetettek az USA-ban, mint előző évben. A Bt fajták felhasználása csökkent, a Ht fajták stagnálnak, azonban az összetett (triple stack) vetőmagok 10 %-kal bővültek, és GMO fajták felhasználásának felét adják. Érdekesség, hogy a tanácsadó cég szerint 2009-ben 1 %-kal kevesebb GMO szójababot vetettek, mint az előző évben.

  • Szakértők egy része a jövőben gyengülő dollárra számít. Az Informa szerint ennek elsősorban rövid távú, spekulációs jellegű hatása lehet, illetve versenyképesebbé teszi az amerikai árukat külföldön, ami az exportra kedvező hatással bír. Hosszabb távon azonban fundamentumok fontosabbak az árak alakítása szempontjából.

  • Az utóbbi hetekben felmerültek olyan információk, hogy a Kukoricaövezet egyes régióiban elterjedt a Stenocarpella maydis (Diplodia maydis) nevű gombabetegség, amely csökkenti a kukoricaszemek súlyát és tápértékét. Az Informa szerint a legújabb információk alapján egyelőre kell tartani attól, hogy mindez komolyabb terméskiesést jelent.

Washingtoni politikai folyamatok:

  • Siddiqui mezőgazdasági tárgyalóvá történő jelölése pozitív visszhangokat váltott ki az USDA-n belül, mert eddig - kereskedelmi szempontból – a mezőgazdasági tárca relatíve kevés figyelmet kapott.

  • Tom Vilsack eddig nem az utóbbi mezőgazdasági miniszterektől megszokott irányvonalat követi, nagyobb hangsúlyt fektet a mezőgazdaság közösségi jellege, a helyben termesztett áruk és az organikus termelés promotálására.

  • Mezőgazdasági jellegű törvényhozási menetrend:

    • Klímatörvény: kevés az esély arra, hogy idén megegyezés születik róla; többek között a Szenátus Mezőgazdasági Bizottságában is több meghallgatást kívánnak még tartani a témában. Ennek megfelelően Koppenhágában érdemi elköteleződés az USA-tól nem vagy csak korlátozott mértékben várható.

    • Élelmiszerbiztonsági reform: valószínűleg év végéig megegyezés születik.

    • Pénzügyi piacok szabályozása: a Szenátus várhatóan már csak jövő évben tárgyalja.

    • Bevándorlási reform: valószínűleg 2011-ig nem kerül napirendre.

  • Blanche Lincoln információk szerint nem támogatja a Farm Bill módosítását még a tejágazat megsegítése érdekében sem. Álláspontja szerint az USDA és az USTR rendelkezik a szükséges eszközökkel a helyzet kezelésére.

  • Az új Farm Bill által bevezetett ACRE támogatási programba nagyon kevesen – a jogosult 1,8 millió főből 130 ezren – jelentkeztek be.

  • Az új megújuló üzemanyag mandátumok és az E15 ügye kevesebb figyelmet kapott az utóbbi időben a klímatörvény miatt. A Kongresszus a jelenlegi költségvetési helyzetben nem valószínű, hogy hajlandó az etanol behozatalát sújtó importvámok feloldásáról tárgyalni.

  • A 2010-es költségvetési évben az USDA költségvetésének 71 %-a fordítandó a belföldi élelmiszerprogramokra. Mindez rekord, 86 Mrd dollár, amely az élelmiszer kiskereskedelmi forgalmának 7 %-át teszi ki (!).

  • Doha lezárása a Kongresszus kulcsemberei szerint nem sürgős, a mezőgazdasági fejezetben komoly változások szükségesek.

  • A függőben lévő szabadkereskedelmi egyezmények közül legkorábban Panamát lehet lezárni 2010-ben. Koreával kapcsolatban továbbra is jelentős nyitott kérdések vannak.

  • A tejtámogatási rendszerben változás várható, az új költségvetési törvényben 350 millió dollárt különítettek el erre a célra. Vilsack nem támogatja az ártámogatás növelését, valószínűleg valamilyen történelmi alapú, a közvetlen támogatáshoz hasonló konstrukció bevezetése várható (bár utóbbit a demokraták általában nem nagyon kedvelik).

Etanol (Bob Dineen, a Renewable Fuels Association elnöke):

  • A jelenlegi kapacitás 13,1 Mrd gallon/év, a kihasználtság 88 %-os.
  • 18 üzem van építés/bővítés alatt, amely újabb 1,5 Mrd gallonnyi kapacitást jelent.
  • Az RFA szerint az amerikai etanolipar hosszabb távon képes a maximális mandátumot meghaladó kukorica alapú etanolt termelni.
  • Nem valószínű, hogy a 2010-es 100 millió gallonos cellulóz alapú mandátum teljesíthető.

***

Az Informa Economics „AG Roundtable” fóruma egy szűk körű, kéthavonta sorra kerülő fizetős szolgáltatást takar. A kerekasztal körülbelül 30 fős, résztvevői bankok, agrárcégek, mezőgazdasági szakdiplomaták – az EU Bizottság, Hollandia, Ausztrália, Kanada, Japán -, érdekképviseleti szervek. A részvétel költsége – 14.000 $ - meglehetősen magas. Tóth Attila mezőgazdasági szakdiplomata két rendezvényre (a októberi és decemberi) részvételi díj fizetésének kötelezettsége nélkül kapott meghívást.

szerző: Dr. Tóth Attila

forrás: fvm.hu

hétfő, október 12, 2009

Jól használják a tükröt a disznók

Angol kutatók beszámolója szerint a disznók képesek megtanulni, hogyan juthatnak ahhoz a táplálékhoz, amelyet csak egy tükörben látnak. Érdekes azonban, hogy noha az ennivalót megtalálják a tükörképe alapján, saját magukat képtelenek azonosítani a tükörképükkel, tehát nincs éntudatuk.

A sertésekkel folytatott tükrös kísérletekről a Cambridge-i Egyetem állati gondolkodással és jóléttel foglalkozó viselkedéskutatója, Donald Broom és munkatársai számoltak be az Animal Behaviour című szakfolyóiratban. Először tükröt tettek a sertésólakba, és megfigyelték, hogyan reagálnak az állatok. Azok a disznók, amelyek soha nem láttak még tükröt, fokozatosan közeledtek a tükörhöz, rendszerint az orrukat is hozzányomták. Az egyik disznó össze is törte a tükröt, feltehetőleg azért, mert riválist látott a tükörképében. A disznók zöme azonban az első próbálkozások után elkezdték földeríteni a tükör körüli és a tükör mögötti részeket. Akkor is belepillantottak, amikor elhaladtak előtte.

Ezután Broom és munkatársai öt órát adtak négy pár disznónak, hogy vizsgálgassanak egy tükröt a kifutóban. Ezután mindegyik sertést bezárták egy ólba, ahol egy tükröt olyan szögbe állítottak, hogy az egy válaszfallal rejtett részt mutasson. A kutatók itt almadarabkákat vagy más ínyenséget helyeztek el, amelyet csak a tükörből lehetett látni. Amikor a kutatók hagyták, hogy a disznók körbenézzenek a területen, akkor a nyolc állatból hét bement a rejtett részbe és megtalálta az ennivalót.

A kontrollcsoportot olyan sertések alkották, amelyek sosem láttak még tükröt azelőtt. Ezek többsége a tükör mögött kereste az ennivalót, nem tudták a tükör alapján behatárolni az élelem igazi helyét.

Marc Hauser, a Harvard Egyetem kognitív evolúciós laboratóriumának vezetője elmondta, hogy a kísérlet érdekes, de hasonló viselkedést már több más állatnál megfigyeltek. Amit különösnek tart az az, hogy az állatok képesek tükröt használni elrejtett tárgyak felkutatására, ennek ellenére mégis képtelenek önmagukat felismerni tükörképükben.

Az énfelismerés tükörtesztjében a kutatók gyakran valamilyen festékpöttyöt vagy más jelzést tesznek az állatra, és figyelik, vajon a tükörbe nézve, észreveszik-e és piszkálják-e magukon a jelzést. Eddig nagyon kevés állatnál - szarka, palackorrú delfin, elefánt és emberszabású majmok - kaptak pozitív eredményt.

Broom is kipróbálta a tükörtesztet sertéseknél - eredménytelenül. Bár álláspontja szerint az eredménytelenségnek az is oka lehet, hogy a disznók annyiszor összepecsételik egymást, hogy egy folttal több vagy kevesebb nem számít nekik. Az viszont vitathatatlan, hogy a sertések a kiemelkedően értelmes állatok közé tartoznak, és ezért igyekezni kell a olyan jól tartani őket és humánusan bánni velük, amennyire csak lehetséges.

forrás: origo.hu

csütörtök, október 08, 2009

Kukoricázó őszi időjárás

Nehéz helyzetben vannak idén a gabonatermelők, és ez alól nem kivétel a kukoricaágazat sem. Hiába kisebb a termés, azt csak a tavalyi ár 75–85 százalékáért tudják értékesíteni – már ha találnak vevőt.

Nem véletlen, hogy Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke a közelmúltban katasztrofálisnak nevezte a helyzetet, amelyet tetéz, hogy a szárazság miatt viszonylag korán meg kellett kezdeni az idei betakarítást. Piaci elemzők ugyan a gabona árának emelkedését jósolják, ám az exportlehetőségek szűkösek, és az állatállomány megcsappanása is a piac visszaesését hozta. Bizonytalanra spekulálnak a termést betárazók is, hiszen nekik még a tárolás költségeit is finanszírozniuk kell. Ráadásul a korábban kitörési pontként emlegetett hazai bioetanol-gyártás sem képes a tavalyinál több kukorica felvételére. Pedig idén az alacsonyabb kukoricaáraknak köszönhetően már versenyképesen lehetne bioüzemanyagot gyártani a terményből.

A nehézségek alól nem mentesülnek a baranyai gazdák sem. Mint dr. Andrics Antal Baranya megyei főfalugazdász lapunk érdeklődésére elmondta, a megyében eddig a kukorica felét takarították be a gazdák, és a termésátlagok térségenként változók. Azokon a területeken, amelyeket a növény növekedése, majd a kukoricacsövek fejlődése idején elkerült a csapadék, ott hat tonna körüli a hozam hektáronként, míg azokban a táblákban, amelyeket annak idején elért az éltető eső, ott a nyolc tonnát is meghaladja a termésátlag.

A szakember szerint a gazdák egyáltalán nem aggódnának amiatt, ha hidegebbre, csapadékosabbra váltana az időjárás, hiszen a kukorica betakarítása akár decemberig is elhúzódhat nagyobb káresemény nélkül.

Kitárcsázzák a repcét

A megye meghatározó területén még mindig hiába várják a csapadékot a gazdák, és az aszályos időjárás jelentősen hátráltatja a talajelőkészítési és vetési munkálatokat. A termelők a nagyon gyenge kelés miatt több táblán is a repcevetés kitárcsázása mellett döntöttek és később más növényi kultúra telepítését tervezik, máshol még bíznak abban, hogy a száraz talajba helyezett vetőmag életképesen átvészeli az őszi csapadékig tartó időszakot.

Nem jön a vásárló

A gazdák aggodalmát növeli, hogy egyáltalán nincs mozgás a gabonapiacon. Az elmúlt időszakban mindössze egy-két kötés fordult elő kukoricára, ezeken 20–24 ezer forintért szerződtek tonnánként. A termelők riadalmát növeli, hogy a raktáron lévő idei aratású búza és árpa iránt – legyen az malmi vagy takarmány minőségű – sincs kereslet, a tárolás költsége, illetve a korlátozott tárolókapacitás tovább rontja a gazdák pozícióját.

forrás: bama.hu

kedd, október 06, 2009

Orosz betakarítás

Moszkva, 2009. október 5.
Jelena Szkrinnyik, az OF mezőgazdasági minisztere módosította a minisztérium korábbi prognózisát az idei gabonatermést illetően. Előzőleg 85 millió tonnás termést jósoltak, a mostani adatok szerint ez a szám elérheti a 90 millió tonnát is.

Ez több mint elegendő Oroszországnak, hisz a belső fogyasztás 77 millió tonna körül mozog, és még tavalyról is vannak eladatlan készletek. Mint ismeretes, tavaly 108 millió tonnás rekordtermés volt, amiből ugyan 23 millió tonnát exportáltak, de a fenti belső fogyasztási számot alapul véve még így is minimum 7-8 millió tonna áthúzódó tétel maradt.

A miniszter szavait támasztják alá a régiók által most publikált adatok is, szeptember 30-i dátummal a vetésterület 80%-os betakarítása után (38,6 millió hektár) 88,8 millió tonna gabona került a tározókba, ami 14,5 millió tonnával kevesebb a tavalyi adatnál. A termésátlagok is kisebbek az előző évinél 1,2 mázsa/hektárral, és átlagban a 24,1 mázsa/hektáros értéket hoztak a gazdaságok.

Búzából ezen időpontig 55,9 millió tonna, (tavaly 61,7 millió tonna), árpából pedig 17,9 millió tonna (2008-ban 23,4 millió tonna) lett betakarítva. A kukoricaterület 12%-os (177 ezer hektár) betakarítása után 627 ezer tonnát arattak 35,4 mázsa/hektáros átlaggal (9,8 mázsa/hektárral alacsonyabb a tavalyinál). Rizsből a területek 48%-os (88 ezer hektár) betakarítása után 499 ezer tonna gyűlt össze, ami 56,8 mázsa/hektár termésátlagot mutatott (10,9 mázsa/hektárral kevesebb az előző évinél). A napraforgótermés a területek 28%-os (1,6 millió hektár) learatása után 2,5 millió tonnás volt 14,1 mázsa/hektáros termésátlaggal, ami a tavalyitól 0,7 mázsa/hektárral maradt el.

Az őszi munkák keretében már 15,3 millió hektárt felszántottak (0,4 millió hektárral több a tavalyinál), és 13,5 millió hektáron már az őszi vetés is befejeződött, ami 3 millió hektárral múlja felül a 2008-as évit.

A miniszter asszony bejelentette, hogy az intervenciós felvásárlások hamarosan megkezdődnek, de nem minden mennyiséget fognak felvásárolni, csak ott, és azt, amire feltétlenül szükség lesz. E célból a régiókkal együtt egy ún. közös piac - prognózis balanszot alakítottak ki, amely kimutatja, hogy mennyit termeltek és használtak fel megyénként, mennyit adtak el a szomszédos területekre és mennyit exportáltak külföldre. Így szembetűnő, hogy néhány megyében túltermelés van, méghozzá azon számítás alapján, hogy az állam úgyis felvásárolja az intervenciós alapba a fölösleget. Jelena Szkrinnyik szavai szerint ez nem helyes, az intervenciónak az a célja, hogy árjelzéseket küldjön a piacnak, nem pedig az, hogy nagy mennyiségeket halmozzon fel, annál is inkább, mert ez a költségvetésre komoly terheket ró.

Szerző: Kenedi Ákos

forrás: fvm.hu

péntek, október 02, 2009

Néhány összehasonlító 2008-as éves adat

 

B

DK

F

D

GB

IRL

I

NL

E

Választott malac/koca/év

23,05

27,15

25,34

23,09

22,09

24,73

21,87

26,72

23,78

Értékesített sertés/koca/év

21,82

25,50

23,89

21,64

20,85

23,35

20,91

25,56

21,48

Kocaforgó

2,28

2,25

2,28

2,28

2,25

2,31

2,19

2,36

2,33

Almonkénti ÉSZ

11,69

14,00

12,90

11,90

11,23

11,88

11,12

13,00

11,50

Kiesés válasz-tás előtt [%]

13,5

13,8

13,7

14,9

12,6

9,9

10,2

12,9

11,4

Kiesés válasz-tás után [%]

6,9

6,1

5,7

6,3

5,6

5,6

4,4

4,4

9,7

Hízlalás alatti ttgy. [g/nap]

632

904

780

736

757

776

638

780

643

Hízlalás alatti tak.hasznosítás

2,94

2,64

2,91

2,95

2,87

2,80

3,70

2,78

2,77

forrás: bpex.org