Oldalak

csütörtök, május 27, 2010

Nézzen körbe az idei XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon!

Azoknak, akik nem tudtak/akartak eljönni a XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok-ra, de utólag mégis szeretnének körbenézni a szó szoros és átvitt értelmében, azoknak ajánlom az alábbi oldalt szíves figyelmükbe: körbenézés.
Köszönet a 3dpanomedia-nak a lehetőségért!

péntek, május 21, 2010

Az EP piros lapot adott a húsragasztásnak

Az Európai Parlament (EP) leszavazta a húsipar által az egyes húsdarabok összeragasztására használt szarvasmarha- és/vagy sertéstrombin enzim alkalmazását. A képviselők szerint ugyanis a ragasztás megtéveszti a fogyasztókat, és nem jár valós előnyökkel.

370 igen, 261 nem és 32 tartózkodás mellett az Európai Parlament tegnap (május 19.) uniós szinten is betiltotta a ragasztóenzimek ipari alkalmazását.
A vétó éppen egy szavazattal csúszott át a rostán, ugyanis 369 voksra van szükség ahhoz, hogy a Ház megvétózzon egy bizottsági kezdeményezést.
Az állásfoglalási indítványt a környezetvédelmi, közegészségügyi és fogyasztóvádelmi szakbizottság szocialista tagja, Åsa Westlund (SE) kezdeményezte. A bizottság a múlt hónapban 31 igen és 21 nem szavazat mellett támogatta a kezdeményezést.
A „húsragasztó” egy olyan enzim, amely trombin és fobrogén összetevőkből áll, melyet a vérplazmából nyernek ki. A húsipar előszeretettel használja, mivel ezzel az adalékkal megfelelő alakú és méretű terméket tudnak előállítani. A módszert csirkére, halra és tengeri ételekre is használni lehet.
A képviselők szerint „komoly kockázata van annak, hogy a trombint tartalmazó hús bekerül az éttermekben vagy egyéb közétkeztetési intézményben felszolgált hústermékekbe,” mivel a ragasztott húst egységes hústermékként eladva magasabb árat kaphatnak a termékért.
A Ház továbbá hangsúlyozta, hogy egyelőre nem mutatták ki a trombin fogyasztókra gyakorolt előnyeit és pozitív hatásait sem.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority – EFSA) pozitív véleményt fogalmazott meg a húsragasztó biztonságos alkalmazásával kapcsolatban még 2005-ben. Az Európai Bizottság pedig kezdeményezte, hogy az enzimet vegyék fel az engedélyezett élelmiszeradalékok uniós listájára, megfelelő címkézési követelmények mellett. Indoklásában hozzátette, hogy az enzimet már így is több tagállamban használják, igaz nem adalék-, hanem gyártási segédanyagként.
Bár a kezdeményezés éppen, hogy átcsúszott a vétó-küszöbön, annak ellenére tette ezt, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt is támogatta a Bizottság eredeti javaslatát.
A spanyol néppárti képviselő, Pilar Ayuso azt hangsúlyozta, hogy a húsragasztást biztonságosnak ítélték és egyes tagállamokban használják is.
A környezetvédelmi bizottság szocialista elnöke, Jo Leinen (DE) ugyanakkor azt mondta, hogy „az európai fogyasztóknak biztosan kell tudniuk, hogy az, amit megvesznek valóban steak vagy sonka, nem pedig részekből összeragasztott hústermék.”
A liberális frakció francia tagja, Corinne Lepage szerint „e konkrét eset rendezésén kívül az Európai Parlament a döntéssel politikai üzenetet is küldött a Bizottságnak, hogy a Ház megvédi a fogyasztók felé az átláthatóságot és elutasítja a rossz minőségű ételeket”
forrás: euractiv.hu

kedd, május 18, 2010

Ártanak a szívnek a feldolgozott húsok

Jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát, ha valaki rendszeresen eszik sonkát, virslit, szalámit és más feldolgozott húsokat - állapították meg amerikai kutatók.
A Circulation című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint a feldolgozott húsok fogyasztása 42 százalékkal növelheti a szívbetegségek és 19 százalékkal a 2-es típusú, felnőttkori diabétesz kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor a kutatók nem tapasztaltak ezekre a betegségekre emelkedett kockázatot azoknál, akik feldolgozás nélkül fogyasztottak vörös húsokat, például marha-, sertés- vagy birkahúst.

Hamar hat

Mint Renata Micha kutatásvezető, a Harvard Egyetem közegészségügyi iskolájának munkatársa elmondta, a korábbi tanulmányok ellentmondásos eredményre jutottak a húsfogyasztás és a kardiovaszkuláris betegségek, valamint a diabétesz összefüggéséről.
Micha kutatócsoportja a világ különböző részein, összesen 1,2 millió ember bevonásával készült 1600 jelentés adatait dolgozta fel. Mint kiemelték, már naponta átlagosan 50 gramm feldolgozott hús, például két szelet szalámi vagy egy hotdog elegendő a szívbetegségek és a diabétesz kockázatának emelkedéséhez. A feldolgozatlan vörös húst és a feldolgozott húsokat fogyasztók életmódja hasonló volt, ám csak az emelkedett kockázat csak a második csoportnál jelentkezett.

A sóval van a baj

A feldolgozatlan vörös húsok és a feldolgozott húsok hasonló mennyiségben tartalmaztak telített zsírokat, ám a feldolgozott húsok mintegy négyszer több nátriumot és 50 százalékkal nitrát-tartósítószert tartalmaztak. Micha szerint ez arra utal, hogy kevésbé a zsírtartalom, nagyobb valószínűséggel a só és tartósítószer nagy mennyisége okozza a szívkockázat növekedését.
A kutatók figyelmeztetnek, hogy a szívroham és a cukorbetegség megelőzése érdekében érdemes elkerülni vagy heti egy alkalomra csökkenteni a sonka, szalámi, virsli és egyéb feldolgozott húsok fogyasztását.

Forrás: index.hu

kedd, május 04, 2010

Az orosz Statisztikai Hivatal jelenti...

2010. első negyedévében Oroszországban 3,6%-al nőtt a mezőgazdasági termelés, és 266,5 mlrd. rubelt tett ki, jelentette a Rossztat, vagyis az orosz Statisztikai Hivatal.

.... A sertésállomány 4,7%-al nőtt, és elérte a 17,9 milliót, a juh és kecskeállomány 2,2%-al 22,8 millióra nőtt. A szarvasmarha állomány 48,1%-a, a sertések 35,1%-a, a juhok és kecskék 51,6%-a a lakosság kisgazdaságaiban volt található......
.....A friss és fagyasztott hús importja január-február hónapokban elérte a 106,6 ezer tonnát, ami a tavalyi év azonos időszakánál 11,5%-al több.
 
Szerző: Kenedi Ákos
Forrás: fvm.hu

A teljes jelentés itt megtekinthető.